Hírarchívum

Szibériai vendégek intézetünkben

Szibériai vendégeket fogadott egyetemünk áprilisban. A négytagú tudományos küldöttség a jekatyerinburgi Uráli Állami Egyetemről érkezett, a többnapos szakmai út során másfél napig a Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet vendégei voltak. Az áprilisi látogatás a három éve megkezdett kapcsolatépítésnek fontos állomása volt.

Generációk témaköre pedagógusoknak

Március 22-én az aszódi gimnázium tantestületének tartott előadást a Z generáció oktatásának lehetőségeiről Dr. Mészáros Aranka és Lestyán Katalin. A gödöllői könyvtár és a Madách Imre Szakközépiskola után, ez alkalommal a Petőfi Sándor Gimnázium meghívásának is örömmel tettek eleget.

A képen az előadást követően Csobán Attila igazgató úrral beszélgetnek az előadók.

Kulcsok emberi kapcsolataink fejlesztéséhez

Kulcsok emberi kapcsolataink fejlesztéséhez

A SZIE GTK Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet, valamint a GTK Emberi Erőforrás BA I. évfolyam által szervezett Kulcsok emberi kapcsolataink fejlesztéséhez Szociálpszichológiai Nyílt Napra

Időpont: 2016. március 21. 1000-1600

Helyszín: SZIE BKH Budapest (XIII) Szent László u. 59-61.

A program a csatolt meghívóban olvasható.

Szakfordító szakmai nap az új helyesírási szabályzatról

Szakfordító szakmai nap az új helyesírási szabályzatról

2016. január 21, Gödöllő, rektori díszterem

A Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet Kommunikációtudományi Tanszéke az idén is megrendezi hagyományos szakfordító szakmai napját.

A konferencia ideje: 2016. január 21, 10-16 óráig, a helyszín a rektori díszterem.

SZIE GTK TDK felhívás

SZIE GTK TDK felhívás

2015. szeptember 30. a SZIE GTK TDK jelentkezési határideje!

Kutatók Éjszakája Gödöllőn

Kutatók Éjszakája Gödöllőn

A Szent István Egyetem idén is csatlakozik Magyarország talán legnagyobb tudománynépszerűsítő programjához, a Kutatók Éjszakája 2015 rendezvénysorozathoz, melynek célja a tudományos és innovációs életpálya népszerűsítése a fiatalok körében, illetve a tudományos eredmények közérthető kommunikációja.

Idén is a környezettudatosság jegyében szervezzük programjainkat, melyek mindenki számára nyitottak és ingyenesen látogathatóak lesznek.

A Z generációval való együttműködés kihívásai az oktatásban és a munkaerőpiacon

A Z generációval való együttműködés kihívásai az oktatásban és a munkaerőpiacon

A Társadalomtudományi és Tanárképző Intézet  szervezésében március 13-án kerül megrendezésre "A Z generációval való együttműködés kihívásai az oktatásban és a munkaerőpiacon" című konferencia, amelyet Dékán Úr nyit meg. Elfogadta meghívásunkat Tari Annamária neves pszichoterapeuta is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

„Vizuális művészet és közösségi tér” kutatási kérdőív

„Vizuális művészet és közösségi tér” kutatási kérdőív

Egyetemünkön a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kutatás folyik „Vizuális művészet és közösségi tér” címmel, az épületben fellelhető művészeti alkotásokról.

Sem Magyarországon, sem nemzetközi viszonylatban nem ismerünk hasonló jellegű kutatást, ezért nem csupán a résztvevők, de a Szent István Egyetem számára is kivételes kommunikációs lehetőséget teremt a kutatás sikere, illetve az eredményeket összefoglaló kiadvány megjelentetése.

Kérem, segítse kutatómunkánkat azzal, hogy kitölti online kérdőívünket:

Oldalak