Gyorsmenü

Emberi Erőforrások Tanszék

Az Emberi Erőforrás Tanszék arra a több mint 30 éves hagyományra alapozva végzi munkáját, amelyben az emberi erőforrásokkal kapcsolatos szervezési, gazdálkodási és fejlesztési tevékenységek magas színvonalú oktatása áll a középpontban.

A tanszék feladata olyan ismeretek átadása, illetve készségek fejlesztése, amelyek alkalmassá teszik a hallgatókat a stratégiai gondolkodás, valamint a kritikus és integrált szemlélet kialakítására a humán tudományok területén. Célunk olyan közgazdász szakemberek képzése az emberi erőforrás alapszakon, akik a gazdaságtudományok területén szerzett jártasságuk mellett, ön- és emberismeretre, pszichológiai alapokra, magas szintű empatikus készségre is szert tehetnek a tanulmányaik során. Végzett hallgatóink széleskörű szakmai és általános műveltséggel rendelkeznek mind a humán erőforrásokkal való gazdálkodási folyamatokban, mind a munkaerőpiaci mechanizmusok működése területén.

A Tanszék kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a tanszéki keretekben oktatott tárgyak ne csak elméleti ismeretekkel, hanem a gyakorlatban is hasznosítható ismeretanyaggal gazdagítsák a hallgatók tudását, elősegítve ezáltal későbbi elhelyezkedésüket. Az oktatásban hangsúlyt fektetünk a folyamatos módszertani megújulásra. Az előadások mellett megjelenő szemináriumokon a hallgatóink vállalati esettanulmányok feldolgozásával, valós problémákkal foglalkoznak, egyéni és csoportos feladatmegoldásokkal fejlesztjük szakmai kompetenciáikat, saját élményű tréningjeinkkel az életközeli tanulást tesszük lehetővé.

A Tanszék oktatói intézeti, kari és intézményi szintű kutatási programok résztvevői, tevékenyen részt vállalnak a tehetséggondozási munkában mind a tudományos diákköri kutatásokat végző, mind a PhD tanulmányokat folytató hallgatók gondozásával, de kutatócsoportokban való részvétellel is.

Tanszékvezető:
Miskolciné dr. Mikáczó Andrea